Létsíkok – A Levegő síkja

 

A Föld síkja után a soron következő, harmadik külső (anyagi) létsík.

 

Kronológia:

2017-10-06 : A küldetésadó épület megjelenik, elérhető a Levegő síkja


Bevezetés
A felvezető küldetéssorozat
A Levegő síkján
Kutatnivalók
További tereptárgyak
Új tárgyak
Megérkeztünk, merre és hogyan tovább?
Küldetésadó helyek


 

Bevezetés

 

A küldetéssorozat a TF új fejlesztése, azok számára készült, akik a Víz és a Föld síkjával is végeztek, akár annak minden kihívását maguk mögött tudják, bár ez nem feltétel.

A küldetéssorozathoz ajánlott a 190. szint elérése (de nem feltétel).

Ha úgy érezzük felkészültünk és/vagy meguntuk a Föld síkját, és megvan minden feltétel és tárgy, akkor látogassunk el Tharr Csarnokaihoz (#849. épület).

 

A felvezető küldetéssorozat

Az egész ott kezdődik, hogy ha meguntuk már a Föld síkját és minden lényeges dolgot megszereztünk, akkor látogassuk el Tharr Csarnokaihoz (#849. épület) a [650;64]-es koordinátán.

Tharr Csarnokai (#849. épület)

  1. Az első BE 849 esetén rendelkeznünk kell a Föld síkjának három küldetésadó ajánlatával, és felmutatnunk a kincseket : egy ősminotaurusz szemet, egy kincsvadász tájolót és egy féregesszenciát.
  2. KLD 104 a [650;64] mezőn. Szükséges : 200 TVP és 200-as szörnyismeret.
  3. KLD 105 a [650;64] mezőn. Szükséges : 50 TVP és csata Daes Mo’ran-nal.
    Az ellenfelet erősíti a DVK, ezt mindenki vegye figyelembe!
  4. 268-as labirintus a [650;64] mezőn. A labirintus elég szívatós, jó sok teleporttal. Könnyű belekavarodni, nézzük át jó alaposan az UL-t, ha kihagyunk egy ref.pontot akár csúnyán megszívhatjuk, a labirintus ugyanis (eltekintve a teleportoktól) lineáris és csak előre lehet benne menni. Ha kihagyunk egy kart, csak úgy mehetünk vissza érte, hogy kijövünk a labiból.
  5. A labirintus leadásával végeztünk is, érzékeny búcsút veszünk Tharrtól és a Föld síkjától és átmehetünk a Levegő síkjára.

 

A Levegő síkján

 

Jó tisztában lenni az alábbi tényekkel, mikor/mielőtt átkelünk :

  • Az itteni közlekedés csakis széljárással lehetséges. A széljárás NINCS benne az avatári áldás II.-ben, külön kell felrakni kezdeti parancsból, különben olvashatjuk az egész fordulóban, hogy “A levegő síkján csak széljárással mozoghatsz!“.
  • Bármikor előfordulhat M parancsra, vagy akár teleportálásra, hogy hatalmas elektromos viharba kerülünk. Ha nem ismerjük az elektromos pajzsot, akkor nagyon súlyos elektromos sebzést kapunk (~18.000), ha van, akkor felrakjuk (gondolom ehhez VP is kell, bár nem írja ki). Akár így, akár úgy, az orkán által vitt kőtörmelék mindenképpen sebez, szerencsére ez egy elviselhetőbb ~3.000 körüli sebzés csupán.
  • Az elfogott lényeink velünk tartanak, az idézett szörnyekkel együtt.
  • A levegő síkján csak nagyobb-légelementálunk lehet. Más féle elementált lehet idézni, de az első mozgás parancsra (vagy teleportra, ha az jön előbb) elhagy minket.
  • A jokonbia ágat végre tudjuk használni, sőt dupla hatásfokkal működik. Lebernyeg köpennyel így akár 18 mezőt is tudunk repülni.
  • Fordulónként továbbra is maximum egyszer válthatunk síkot, tehát vagy ide jövünk, vagy innen el és kifújt. Síkot váltani a tiltott teleporttal és a tudatáthelyezéssel lehet. A cél illetve forrás mező bárhol lehet (Ghalla, Ryuku szigetek, SF, KF, más létsíkok), figyelembe véve ezen metódusok korlátait.
  • A városi teleport III. korlátlanul működik.
  • Távfegyverekből a teljes mennyiséget lőjük sőt, azok dupla annyit sebeznek, mint máshol.
  • A szörnyidézés működik.
  • A korábbi síkoktól eltérően nem csupán egyetlen tereptípus található (lég síkja), hanem helyenként hegység és kiégett föld darabkák is “lebegnek”.
  • A sámánmaszk nem működik, helyette használhatjuk a víz síkján jól bevált denzitás detektort. Ez egyébként nem is akkora probléma, hiszen előbbit állíthatjuk sziklozugra/alasthai kísértetre, ha visszaugrunk KF-re, utóbbit meg arra, ami épp kell a síkokon, ez teljesen jó így.
  • A kedvenc táborhelyet tudjuk használni – de csak a síkon belül, ott viszont tereptípustól függetlenül (tehát a magas hegységre, vagy kiégett földre is).
  • Az elején a szörnyek megint nagyon erősek lesznek, a DVK-t érdemes lejjebb venni és fokozatosan erősíteni vissza, ahogy jónak látjuk és bírjuk.
  • Az immunitáskristályt állítsuk légbilincs ellen. Az itt élő szörnyek varázslat reperotárja a következő:
    • légbilincs – támadó varázslat, mely rontott mentő esetén erősen csökkenti a sebzésünket. Megdobni a metődobást gyakorlatilag lehetetlen, így kötelező rá az immunkristály. Amúgy a tompítás is véd ellene.
    • kristályököl – a Föld síkjáról már ismerjük ezt a fizikai varázslatot. elég tisztesen sebez, és rontott mentő esetén -100 védelmet ad, de tökéletes védelmet jelent ellene a tompítás
    • kristályzápor – szintén ismerős a Föld síkjáról, a kristályökölnél kisebb az alap sebzése, de körönként ugyanennyi sebzést még bevisz. Rontott mentő esetén -50 támadást is ad. Ezt is teljesen levédi a tompítás.
    • zan energia – ez nem sok vizet zavar, a védelmünket ugyan húzza, de a védelmünk mértéke teljesen lényegtelen. A sebzése jellemzően kicsi.
    • cikázó villám – ez lesz a legkisebb gondunk. Ha akarjuk állítsuk rá a cirkonkristályt, de ez fakultatív, mert ~1500 körüli sebzése elenyésző (persze minden kicsi számít)
    • láncvillám – igen szépen sebez, (2500-2800 ÉP magasságában számíthatunk rá), valamint rontott mentő esetén -50 támadást is ad. Az elektromos pajzs nem véd ellene
  • Pár szörny elfogható, de egy kivételével egyik sem idomítható (nerub hálócsapda működik). Amiről jelenleg tudunk, hogy elfogható :
  • Célszerű továbbra is hordani a Blounther gyűrűjét, mivel több ellenfél is elnyeléssel indít.
  • Alap TV listára célszerű a fizikai pajzs II helyett adamantit bőrt húzni, mert nagyon sok ellenfél képes lefejezni.
  • Pár FTV javaslat az eddigi tapasztalatok alapján (amire nincs FTV, arra adamantit bőr, titánok haragja, isteni átok III és dezintegráció javasolt) :
  • Ezen felül kell egy T parancs a Tudatfalóra (7654), mert nagyobb tulajdonságszívással rendelkezik. Ez ellen majd a pajzs fog védeni.
  • Sok ellenfél rendelkezik VP-szívással (ütésenként kb 2000 VP-ket szívnak el), valamint a Tudatfaló miatt is rendelkeznünk kell egy nagy raklap védőkristállyal. Bizony nem árt hosszú távon készülni rá, ha pedig elfogyott, akkor kényszerből valamelyik quwargos (247 vagy 248) labirintust rezetelni.
  • Néhány szörny rendelkezik temporális sztázis képességgel, ami a “modern kővéváltoztatás”, némi körítéssel… A képesség ellen nincs mentődobás. A szörnyeknek bizonyos esélye van erre a képességre, ami ha bejön (maximum 50% eséllyel), veszítünk 50 TVP-és és a harcnak vége. A kyorg dzsinn és felhődzsinn kivételével egyéb módon sem tudunk védekezni (agybénítás/háló), kivétel az esszenciakristály, mely használata esetén elmarad ez a képesség. A képesség ellen a sztázisbuborék véd fixen, illetve a sztáziskristály az, ami darabonként 1%-kkal fixen csökkenti az adott szörnyeknek ezt a képességét, vagyis 50 db kristálynál fixen immunissá válunk rá.
  • A levegő síkja bevezetésével elérhetővé vált az esszenciakristály lőfegyveres változata, a vortexvessző.  További jó hír, hogy innentől lehet beváltani 1:1 arányban egyiket a másikra, a gnóm refrugátor használatával.

 

Mihez is tudunk kezdeni a Levegő síkján ?

 

Kutatnivalók

 

fészekszikla (#2339)

A gyengébb kutatni való, itt jelentősen könnyebb ellenfelek jönnek és a csaták is könnyebbek. Négy ellenfelet kapunk 120 TVP-ért, amit tovább csökkent a felderítésünk, így minimálisan 105 TVP-ért kutakodhatunk.

Lehetséges szörnyek:

  1. szörny : furmányos pegazus vagy légelementál vagy sebes griff vagy légelemi griff
  2. szörny : kvazársörényű pegazus vagy obszidiánsörényű pegazus vagy gyémántsörényű pegazus vagy harcias griff
  3. szörny : kvazársörényű pegazus vagy obszidiánsörényű pegazus vagy gyémántsörényű pegazus
  4. szörny : legendás pegazus vagy triméra vagy hatalmas griff vagy felhőjáró vagy Evirigon

Az 1. szörny után néha van valami apróbb kincs, utána már csak a főszörny után. A sok szemét mellett eshet itt sok érdektelen kincs mellett 8-40 felhőnyíl, 8-40 felhővessző, és kis eséllyel 1 fészektoll vagy 1 időkristály. Evigiron, a neves felhőjáró, dobhat 1 Elenios tekercsét (nem fix), ami az új tárgyakhoz fog majd kelleni.
Az itteni ellenfelek nem lesznek komoly kihívás, ha betartjuk az FTV parancsokat, valamint mindenki ellen adamantit bőrt húzunk (a pegazusok és griffek lefejeznek) így sok problémánk nem akad. Még akár a főszörnyek is simán gyógyulósak, még akár DVK mellett is.

felhőpalota (#2335)

Ez a „nagyobbik” kutatnivaló, már nem méretét inkább a kihívást tekintve. Szintén 120 TVP-ért szintén négy ellenfelet kapunk, különféle légelemi lényekből, akik között akad pár erősen szívatós.

Lehetséges szörnyek:

  1. szörny : kisebb légelementál vagy félelemfaló vagy pszifaló vagy telepatikus rém
  2. szörny : idős légelementál vagy felhődzsinn vagy kristálymágus vagy tudatfaló
  3. szörny : idős légelementál vagy felhődzsinn vagy kristálymágus vagy tudatfaló
  4. szörny : idősárkány vagy kristályúr vagy a szelek ura vagy a téridő ura vagy Kronoteus

Az 1. szörny után itt is lehet valami apróbb kincs, utána már csak a főszörny után. A sok szemét mellett ami itt eshet és számunkra érdekes, az 8-40 felhőnyíl, 8-40 felhővessző, és kis eséllyel térkristály vagy időkristály.
A félelemfaló erős félelem aurával rendelkezik, ha kicsi a szerencsénk érdemes lehet agybénítani (50-es DVK mellett 900-as szerencse fixen elég). A pszifaló alig (10%) sebezhető fizikálisan, cserébe alacsony a mentője, a holtak szava és a zan energia is jól sebzi, simán lelőhető. A felhődzsinnt temporális sztázisa miatt kötelező agybénítani. A tudatfaló mocskos egy lény, nagyobb tulajdonság szívással rendelkezik, intarzit pajzzsal menjünk neki  és T parancsot is adjunk ki rá. A védőkristályok is itt fognak majd fogyni igazán, mert sok szörny szív VP-t, amit szintén levéd a védőkristály. Az idősárkány szintén rendelkezik temporális sztázissal, de se háló, se agybénítás nem hat rá.

update: a kutatnivalók kincstáblájában volt frissítés, így igen széles skálás esnek hasznos cuccok, a teljesség igénye nélkül: szerencsezselé, szörnyvadító, hártyaköpeny, hártyakesztyű, hártyakarika, homályzselé, zanszilánkokvillámágak, csodakenőcsök, tleikan manakő, óelf varázskő meg sok, aranyra váltható “szemét”.

 

További tereptárgyak

 

vízgömb (#2218)
Sima vízlelőhely, ahol feltölthetjük kulacsainkat, semmi extra. Esetleg később más dolog miatt lehet fontos, egyelőre azonban nincs jelentősége. Az enc-et nem fogjuk róla megkapni, ne lepődjünk meg, ez nem bug.

lebegő fűz (#2223)
A levegő síkjának egyetlen őshonos növénye, körönként 10 db fűzgumó szedhető róla (balkezes vágófegyverrel). Nagyjából 300 db fog majd kelleni belőle, bizonyos isteneknél isteni küldetés is, 150 db áldozása. Ezen felül az új főzetnek is komponense, amit majd bőszen fogunk főzni.. Szaporítható.

villámfa (#2355)
Villámágat gyűjthetünk róla, körönként maximum 3 db-ot egy fáról. Ebből majd jó sokat kell gyűjtenünk, nem árt, ha már a kezdetektől fogva körönként minimum 4 villámfát látogatunk (körönkénti 12 ágért)

Jól látható tehát, hogy minimálisan 440, ha isteni küldetéshez is kell, akkor 590 darab villámág fog kelleni. Ha körönként 12-t készítünk, akkor 37/50 fordulón keresztül kell gyűjtenünk az ágakat.

 

Új tárgyak

 

sztázisszilánk (#2327)
Az egyik legalapvetőbb komponens, amit fogunk találni a szörnyeknél… természetesen jellemzően azoknál, akik temporális sztázisba próbálnak minket helyezni harc során. Elsődleges dolgunk legyen ezeket gyűjteni és legyártani belőlük az 50 db sztáziskristályt. Mivel ehhez villámág is fog kelleni és az lesz a szűk keresztmetszet, így célszerű lehet a fölösleges szilánkokból sztázisbuborékot készíteni, ami fixen megvéd a temporális sztázistól, azonban egyszer használatos. 310 db sztázisszilánkra lesz szükségünk, ha mindent össze akarunk rakni és körönként akár 15-20 is eshet, ami vagyis jóval hamarabb és jóval több fog esni, mint amennyi villámágat tudunk szerezni.

sztáziskristály (#2328)
A temporális sztázis igen kellemetlen képesség, semmi nem véd ellene (az esszenciakristályt leszámítva), csak a sztáziskristály. Darabja 1%-kal csökkenti a szörnyek ezen képességét, maximum 50 darabig. A szűk keresztmetszet a villámág lesz.

sztázisbuborék (#2329)
5 db sztázisszilánk árán készíthetünk egy egyszer használatos tárgyat, a sztázisbuborékot, ami megvéd a temporális sztázistól. Elég hamar fel fognak szaporodni a nálunk lévő sztázisszilánkok, érdemes lehet néhány buborkétot legyártani, mert a TVP veszteség sokkal fájdalmasabb. A sztázisbuborék csak akkor pukkan ki, ha amúgy a szörny sikeresen használná a képességet, vagyis, ha egyébként megúsznád, akkor nem.

sztázisrelikvia (#2330)
A körönkénti elkölthető TVP-t növeli meg minden egyes darab 3-mal, de csak maximum 5 db hatása adódik össze, így a körönkénti +15 TVP nem egy nagy villantás, de a semminél több. Darabonként 20-20 sztázisszilánk és villámág fog hozzá kelleni, fókuszáljunk a fentiekre, ha azokat kimaxoltuk utána ráérünk ezzel foglalkozni.

vortexvessző (#2331)
A várva várt esszenciakristály, ami íjból is kilőhető. A lőfegyveresek régi álma. A gyártása sajnos elég körülményes, mert a sztázisszilánkon és fűzgumón kívül kell hozzá egy azúrtoll is, ami ritka kincs. Valószínűleg jó ideig még nem lesz elterjedt.

azúrtoll (#2332)
A fészeksziklákban illetve néhány griff/pegazus ‘kedveskedhet’ nekünk ilyennel, elég ritka tárgy, ahhoz képest, hogy csak a neves tárgyakhoz kell belőle 40db.

sztáziskocka (#2334)
Egyszerű tárgyhelynövelő és megterheltségcsökkentő tárgy. Nagyjából az utolsó legyen, amit legyártunk, hacsak nem vagyunk extrém módon kifogyva tárgyhelyből és nem tudunk / nem akarunk bónuszból venni Fairlight szüttyőjét.

 

 

Megérkeztünk, merre és hogyan tovább?

 

A levegő síkjára átérve először azt fogjuk észrevenni, hogy az ellenfelek nem sebeznek olyan veszett módon, mint ahogy ezt már megszoktuk, sok ellenfél gyógyulós lesz. Azonban azt is hamar realizáljuk, hogy nagyon gyorsan fog fogyni a TVP. Ha nem ismerjük az álomlehelettel rendelkező szörnyeket, az nagy baj, nagyon gyorsan szerezzük be róluk az encet (most már elérhető őskristály-szilánkból is), és állítsuk be az FTV-ket, különben nagyon gyorsan fog fogyni a TVP-nk. Még a megfelelő FTV beállítások mellett is rohamosan fog fogyni, ugyanis az idősárkány, Ysdrull a hatalmas, a vortexsárkány és Vortexörvény (és ők csak azok, akik a szabadban mozgásra, TF-re, IM-re jönnek), ellen nincs semmi védelmünk kezdetben csak a vak szerencse. A felhőpalota lakói között is lesz olyan aki ellen nem tudunk védekezni.

Ezt orvosolandó minél előbb kezdjünk el villámágakat szedni, körönként minimum 4 villámfa látogatásával. Ha van némi esszenciakristály készletünk jó taktika lehet beállítani, úgy, hogy lehetőleg a temporális sztázist használó szörnyek kapják.
Az alábbi szörnyek képesek használni a temporális sztázist (a szintjük az alap, DVK nélküli szintjük):

 

szörny neve szintje
7636 kyorg dzsinn 197
7641 felhődzsinn 202
7647 idősárkány 208
7650 vortexsárkány 210
7651 Vortexörvény 220
7658 a téridő ura 210
7659 Kronoteus 220

 

Ha nem dúskálunk az esszenciakristályokban, akkor a legegyszerűbb, ha hanyagoljuk az elején a felhőpalotákat és a fészeksziklákra gyúrunk. A felhőjáró is dobhat sztázisszilánkot, de nem rendelkezik a sztázisos képességgel, valamint úgyis kelleni fog a fészektoll is… majd ha már megvan az 50 sztáziskristály  akkor megcseréljük és csak a felhőpalotákra fókuszálunk.  A szabadban a vortexsárkány és neves változata, Vortexörvény, valamint az idősárkány az ami sztázisba tud minket rakni (és nem tudunk ellene védekezni). Közülük egyedül Vortexörvény dob szilánkot, de ő egyből kettőt is, a másik kettő csak eséllyel (kb 15-20% körül lehet). Így jó taktika lehet az elején BA parancsot kiadni a vortex és idősárkányra és esszenciakristályt állítani Vortexörvényre. A szabadban még az álomsárkány dobhat és neves változata, Ysdrull a hatalmas dob sztázisszilánkot, az ő álomleheletük ellen elég az éberség varázslat. Így lelépve kezdeti 30 fordulót össze lehet szedni a szükséges mennyiséget, komoly ráfordítás és áldozat nélkül, hogy meglegyen az 50 db sztáziskristály.

A küldetéseket is elkezdhetjük csinálni, ahogy bírjuk. A KLD-knél figyeljünk arra, hogy egy fordulóban csak egyetlen sikeres KLD-nk lehet (de sikertelen akármennyi). A sikertelen KLD fele TVP. A legkönyebben elkezdhető a Tolltanya, főleg ha a fészeksziklákra fókuszálva kezdtük ittlétünket. Az Elmekastéllyal is jól fogunk haladni, és nem is árt a sok KLD miatt. Az Örömök háza majd megakaszt minket egy kicsit a 10 db térkristállyal, amiben nem nagyon fogunk az elején dúskálni.

 

Küldetésadó helyek

Örömök háza (#850) – 639,111

  1. Tárgyleadás:
  2. KLD 106 a [639;111]-es mezőn. Szükséges : 300 TVP és 50-es szerencsejáték
  3. KLD 107 a [639;111]-es mezőn. Szükséges : 300 TVP és 80-as szerencsejáték
  4. Tárgyleadás:
  5. KLD 108 a [639;111]-es mezőn. Szükséges : 300 TVP és 150-es zene
  6. KLD 109 a [639;111]-es mezőn. Szükséges : 300 TVP és 200-as zene
  7. 269. labirintus – Kromalin, a hírhedt idősárkány barlangja
    • Nem bonyolult, de annál időigényesebb labi.
      Kezdve azzal, hogy idebenn minden mozgás dupla költségű, azaz ref.pontonként minimum 6 TVP-ért fogunk haladni.
    • Ha ez nem lenne elég, a labirintust kétszer kell megcsinálni (rendhagyó módon működik rá Az idő kódexe (másképp ugyanis nem lehet összerakni a Kromalinhoz vezető ajtót, amit az időkulcs nyit).
    • A kristálykulcsos ajtók zárnyithatók.
    • Az álomszellemeket, telepatikus rémeket és idősárkányokat már ismerjük. Az újdonság, az időelementál lesz, ami szintén temporális sztázist használ, de mást nem tud.
  8. A labi kitakarítása után átvesszük jutalmunkat, az azúrtalizmánt, aminek köszönhetően még 1-el (azaz összesen 2-vel) több karkötőt KF-elhetünk, a bajnoktalizmánra már (elvileg) nem lesz szükségünk..

Tolltanya (#851) – 657,92

  1. Tárgyleadás:
  2. KLD 110 a [661,97]-es mezőn. Szükséges : 200 TVP és 80-as vitalitás
  3. KLD 111 a [661,97]-es mezőn. Szükséges : 100 TVP és
    csata 1 viharfarkassal
    csata 1 viharfarkassal
  4. Tárgyleadás:
  5. KLD 112 a [630;86]-os mezőn. Szükséges : 100 TVP és 2000-es taumaturgia
  6. KLD 113 a [669;86]-os mezőn. Szükséges : 100 TVP és 370-es felderítés
  7. KLD 114 a [669;125]-ös mezőn. Szükséges : 100 TVP és 300-as felderítés
  8. KLD 115 a [630;125]-ös mezőn. Szükséges : 100 TVP és ???
  9. 270. labirintus
    • Az első két szint nem okozhat gondot, a harmadiktól jönnek a komolyabb ellenfelek
    • a légúr 2, viharúr 2 és orkánúr 2 a korábban már KF-ről ismert légelementáloknak az “upgrade” verziói. Csak ebben a labiban találkozunk velük szerencsére. Közös jellemzőjük:
      • Varázslatkörben egy cikázó villámmal, láncvillámmal és légbilinccsel kínálnak minket
      • Villám alapú varázslat nem hat rájuk
      • Harc közben véletlenszerűen eltűnik (mentát korona kötelező)
      • fizikai sebezhetőségük csökkentett (60%, 55% és 50%)
      • -X minden tulajdonságra kör végéig, ütésenként
    • mellette jön még viharfarkas is, aki szintén csökkenti a tulajdonásgainkat és 50% fizikai sebezhetőséggel rendelkezik.
    • Ha van tartalékolt esszenciakristály/vortex nyílvessző készletünk, célszerű lehet erre a labira tartogatni.
    • Végezetül pedig minden mozgás dupla költségű, azaz ref.pontonként minimum 6 TVP-ért fogunk haladni. Imádni fogjuk ezt a labit.
    • Az elementálok vezetője, Ashiir, legjobb ha hozzávágunk egy esszenciakristályt aztán levan a gond. 220-as szintű.
  10. Visszatérve megkapjuk jutalmul a smaragdtollat, ami nem nagy szám, de azért nem is olyan rossz.

Elmekastély (#852) – 638,98

  1. KLD 116 a [638;98]-as mezőn. Szükséges : 100 TVP és 770-es pszi
  2. KLD 117 a [638;98]-as mezőn. Szükséges : 200 TVP és harc két tudatfalóval.
  3. 271. labirintus
    Nem nehéz labirintus. A szörnyek kb 30-35%-osan erősítettek, kivéve a labi új szörnyei, a tudatzúzók, ők nem erősítettek, tehát ha DVK-val érkezünk az hat rájuk. Célszerű előre megismerni az infójukat és előre beállítani rájuk az éberséget, ugyanis álomleheletük van. Ezen felül elég szépen sebeznek is, de vámpirizálva nem fognak gondot okozni, csak arra figyeljünk, hogy az ne essen le rólunk.
  4. Tárgyleadás:
  5. KLD 118 a [638;98]-as mezőn. Szükséges : 100 TVP és 300-as szörnyismeret
  6. KLD 119 a [659;111]-es mezőn. Szükséges : 200 TVP és 780-as pszi
  7. KLD 120 a [659;111]-es mezőn. Szükséges : 100 TVP és 2000-es taumaturgia
  8. KLD 121 a [663;118]-es mezőn. Szükséges : 100 TVP és
    csata egy vortexsárkánnyal (lehet neves változata, a Vortexörvény is)
    csata egy vortexsárkánnyal (lehet neves változata, a Vortexörvény is)
    szükséges tárgy : 1 db düh csillapító.
  9. 272. labirintus
    Meglepően könnyű labirintust kapunk itt végső feladatnak. Az álomdzsinnkyorg dzsinn és felhődzsinn triót már ismerjük, likvidálásuk nem jelenthet gondot. Az 1. szinten alap lények jönnek, a 2. szinttől fölfelé erősítettek, 35%-kal. A labi új szörnyei, a hatalmas dzsinnek nincsenek erősítve a labiban (azaz ha DVK-val jövünk az rájuk hatni fog). A temporális sztázis képességükön kívül mást nem villantanak.
    A főszörny, Keavan sem nehéz ellenfél, alap rákészüléssel (őrjöngés, esetleg kreiton, az is maximum a 10Ks rúna miatt az előtte lévő ajtón) simán ölhető.
  10. Jutalmunk az abszolút semmire sem használható Ygan érméje.